2018. március 25., vasárnap

SODA

Egy pillanatra kísértést érzett, hogy szorongását Ábraháméhoz hasonlítsa, aki szintén első alkalommal volt kénytelen átvágni Szodomán és Gomorrán, hiábavaló erőfeszítéseket téve, hogy egyetlen embert találjon, aki bűntelen. Ha hinni lehet a Bibliának, Isten dühe volt az, ami végül elpusztította a fent nevezett két várost. Emberünk éppen ezért nem érhette fel ésszel, hogy ezek után New-York-ot vajon milyen megfontolásból kímélte meg ezidáig a Teremtő. Kétségtelen, hogy kellett legalább néhány tisztességes embernek is élnie ezen a helyen.
Tamás atya,   billy
TOME - GAZZOTTI: SODA
                            Ne nyírass ki!

2018. március 18., vasárnap

A TETOVÁLT LÁNY

"A legfelsőbb bíróság döntése értelmében az immár hírhedt cikk, amely sikkasztással vádolta Hans-Erik Wennerström-öt, súlyos rágalmakat tartalmazott. Egy tehetős üzletembert felmentettek. Egy újságíró pedig, akit sokan generációjának legjobbjaként tartottak számon, most kénytelen szembenézni hírnevének rombadőlésével."


Tamás atya,   billy
RUNBERG - HOMS: A TETOVÁLT LÁNY  1/2


2018. március 11., vasárnap

SPIROU ÉS FANTASIO

-Azért jöttem, hogy panasszal éljek.
-Parancsol?
-Ez a "technikai csoda", hogy, hogy nem, de teljességgel használhatatlan!
-Az ki van zárva!
-Próbálja ki!

Tamás atya,   billy
TOME - JANRY:  SPIROU ÉS FANTASIO KALANDJAI
                       Ki győzi le Ciánkát?

2018. március 4., vasárnap

WONDERBALL

-Húsz perce történt. A lövések majdnem egyidőben hallatszódtak! Mindenesetre az első szemtanúk állítása szerint, egy hatalmas dörrenés volt!
-Szóval több mesterlövész, aki szinte egy időben tüzel, majd egyszerre köddé válik? Kezd tele lenni a tököm ezzel a várossal!
-Vagy egyetlen lövész! Magasan képzett, félautomata fegyverrel.

Tamás atya,   billy
DUVAL - PÉCAU - WILSON:  WONDERBALL
                                        1.rész: A vadász